Magyarországon elsőként 2007-ben Peter Bloeme tartott kutyás frisbee bemutatót. Az első sikert – ebben a nálunk új kutyás sportban – egyesületünk a 2008 júniusában Budapesten megrendezett Qualifieren érte el. Ezen a versenyen két versenyzőnk kvalifikált az Egyesült Államokban minden évben megrendezésre kerülő Világbajnokságra. Magyarországról elsőként Ők vehettek részt ezen a rendezvényen.
Tudni kell azt is, hogy az Egyesült Államokban 1975 óta minden évben rendeznek világbajnokságot. Sőt azt is meg kell említenem, hogy néhány nyugat-európai országban is már több mint 10 éves múltja volt ekkor ennek a kutyás sportágnak.
Egyesületünkből 2008 óta minden évben kvalifikált legalább egy versenyzőnk a világbajnokságra és minden évben sikerült előteremtenünk a kiutazáshoz szükséges pénzt. A szükséges anyagi fedezetet volt, hogy teljes mértékben támogatók állták, volt, hogy részben támogatók – részben a versenyző családja.

Az idén júniusban Budapesten megrendezett Skyhoundz Kutyás Frisbee Európa Bajnokságon egyesületünkből ketten tudtunk kvalifikálni a szeptember 24-26-án megrendezett VB-re, Bencze Krisztián Luca nevű keverékével 3-dik lett Freestyle-ban, jómagam Bogi kutyámmal a 2-dikok lettünk Distance (Távolsági) kategóriában.

Miután a kiutazáshoz szükséges anyagi háttér kezdett összeállni, megvettem a repülőjegyet magamnak – mert a kutyának nem lehet előre, őt csak regisztrálták. Ez az apróság viszont elég nagy bonyodalommá nőtte ki magát. Négyen vágtunk neki Amerikának 5 kutyával, hogy részt vegyünk a 2011-es Hyperflite Skyhoundz World Canine Disc Championship-on. Ezzel az általunk választott légitársaság tisztában volt, de mint később kiderült, ez a gyakorlatban megvalósíthatatlan problémát jelentett nekik, mivel a mi 5 kutyánkat nem lehet egyszerre egy gépre feltenni. A légitársasággal való utazás előtti személyes egyeztetések sem voltak elegendőek ahhoz, hogy az általuk ígért utazásunkat meg tudják valósítani.

A verseny helyszíne Tennessee államban, Chattanooga-ban volt. Budapestről New York-i átszállással lehetett Atlantába repülni, majd tovább autóval a helyi Baseball stadionba. A hab a tortán az volt, hogy a New York-ból Atlantába menő országon belüli kisgép rakterébe csak akkor tudtak volna kutyát berakni, hogyha a gépen alig vannak utasok, mert ha sok az utas (csomag), akkor nem fér fel a szállítóbox. Itt újra megjegyezném, hogy mi 5 kutyával utaztunk. Kis gondolkodás után jött a kérdés: „Akkor New Yorkból hogyan jutunk tovább? Majd ha lesz hely mehetünk és akkor is csak egyesével?” Ekkor a helyi vezető elkezdett intézkedni, így kiderült, hogy a kisgépre egyáltalán nem férünk fel, ezért egy másik légitársaság nagy gépére foglaltak nekünk helyet. De még így sem fértünk fel mind az 5 kutyával, így csak ketten mehettek el 2 kutyával. Mi, én és a másik bajtársam a 3 kutyánkkal csak a következő napon tudtunk elindulni. Egy teljes nap késéssel! Ezek után jogosan merült fel bennünk a kérdés: „Haza hogy jövünk?”. A válasz erre csak annyi volt, hogy hazafele is csak két részletben tudnak hozni minket, de intézik és küldenek e-mailt a jegyfoglalásról.

Komoly megkönnyebbülést jelentett, mikor végre Atlantába értünk, bár ott sem ment minden simán, mivel az autóbérlés kapcsán is sikerült elírni ezt-azt az ügyintézőnek.
Atlantából kijutni egy külföldinek nem is olyan egyszerű, ha nem elég felkészült, mert az irányítótáblák legtöbbször csak az út számát, illetve azt mutatják, hogy melyik égtáj irányába vezet az adott út, ráadásul helyenként hét sáv haladt párhuzamosan. 200 km autózás után hajnalban végre a VB helyszínére Chattanoogába, illetve a szállásunkra értünk, ahol egy kis szobában két nagy és kényelmes ágy várt ránk. (Chattanooga egy kellemes, rendezett város, amely a Tenessee folyó két partján fekszik.)

Szerencsére és meglepő módon az utazás a kutyáinkat – velünk ellentétben – nem igazán viselte meg. A versenyen mindenki nagyon kedvesen fogadott minket. Mike Miller ismét helyet adott a sátrában a magyar csapatnak is, még hideg üdítővel is megkínált minket.

A háromnapos verseny első napja, az utolsó kvalifikációs verseny volt, egy csodálatos baseball stadion, az AT&T field pihe-puha, gyönyörű és tökéletes gyepszőnyegén.
Szombaton kezdődött a VB, az egyéni freestyle és gyerek freestyle futamokkal. A freestyle – szabadstílus – egy trükkös dobásokat és elkapásokat tartalmazó, akrobatikus „tánc”, amit zenei aláfestéssel, saját koreográfia alapján kell bemutatni. A versenyzőknek itt két percük van a zenés produkciójuk bemutatására. Ebben a versenyszámban a sportteljesítmény mellett az előadásmód, a show is nagy szerepet kap, melyben az amerikaiak egyenlőre verhetetlennek bizonyultak. A két freestyle körhöz tartozik egy distance futam is. Ezek összesített eredménye alapján dől el, hogy ki a legjobb. Ennek a versenyszámnak az értékelését négy bíró végzi, akik különböző szempontok szerint pontozzák a kutyát és gazdáját. Ez egy jóval szubjektívebb ágazata ennek a sportnak, mint a távolsági verseny. Érdekes, hogy míg a magyar freestyle-osok többsége nő, addig a világbajnokságon a férfiak voltak többségben. Korosztályt tekintve is igen széles volt a skála.
Az egyéni freestyle kategóriában egy magyar induló volt.

A harmadik napon a microdog, a páros freestyle-ok és a distance futamok kerültek megrendezésre. A legnagyobb látványosságot és közönségsikert a páros freestyle hozta, ahol magas színvonalú, művészi produkciókat mutattak be a versenyzők, kiválóan kihasználva a két ember–egy kutya–10 korong adta lehetőségeket.
A distance – távolsági – verseny, egy előre kijelölt zónás pályán zajló pontszerző játék, ahol 1 perc áll a kutya és gazdája rendelkezésére. Az nyer, aki a megadott idő alatt a legtöbb pontot tudja összeszedni. Minél távolabbi zónába megy dobás, annál több pontot kap a versenyző.
Ezen a napon az összes versenyszámban volt magyar induló. A viszontagságos utazás ellenére állhatott magyar versenyző a dobogón; Fodor István Fanni nevű kutyájával distance kategóriában harmadik helyezést ért el.

A verseny nagyon családias hangulatú volt, hiszen mindenkit a kutyák és a sport szeretete hajt. Mindezek mellett viszont mindenki nyerni ment és mindent megtett a győzelemért! Mindegy milyen sportról és sportolóról van szó, minden versenyző célja ugyanaz, ha elindul egy versenyen – „NYERNI”, a dobogón állni –, de mindezt lehet úgy is, hogy egy fantasztikus, családias, jó hangulatú versenyen veszünk részt!

Vasárnap vége volt a versenyeknek, de a légitársaságtól még nem kaptunk levelet! Az időeltolódás miatt hétfő hajnalban tudtunk elkezdeni utánajárni a repülőjegyeinknek.
Sajnos ez az idegeskedés, bizonytalanság, tehetetlenség és az egy teljes nappal később érkezés – az amúgy is nagyon szorosan kiszámított „menetrend” mellett – meglátszott a versenyen való szereplésünkben, abban, hogy nem tudtuk megismételni az Európa Bajnokságon nyújtott teljesítményünket.

Számomra a versenyen való részvételen kívül az egyik legnagyobb élmény az volt, amikor szombat reggel találkoztam Mark Jennings-sel, aki azzal kezdte, hogy felhúzta a pulóverét és mutatta, hogy a mi frisbee-s pólónk van rajta. Ezt a pólót az Európa Bajnokságon kérte tőlünk.